Tisztelt ünneplő közönség, Hölgyeim és Uraim!
A magunk mögött hagyott évszázad egyik arcán felemelő, boldogító, örvendetes vonásokat látunk. Tevékeny igaz emberek, lelkeket nevelő-emelő igaz magyarok áldozzák tehetségüket, idejüket, képzettségüket a nemzet szellemkincseinek gyarapítására, milliók műveltségének gazdagítására, önmagunk és őseink fokozott megbecsülésére.
A XX. század két legnagyobb magyarja még összetettebb, még sokoldalúbb emberfő, mint például XIX. századi két nagy zenész elődjük: Erkel Ferenc és Liszt Ferenc. Kettejükben még „csak” zeneszerző, zongoraművész és karmester lakik egy személyben. Bartók Béla és Kodály Zoltán viszont öt-hatféle tevékenység együttvitelében vált toronymagassá, úgyszólván utánozhatatlanná: zeneszerzésben, zenetudományban (ezen belül az igazi népzene fölfedezésében), továbbá zongora-művészetben, zenei-nevelési eszmerendszer kidolgozásában, anyanyelv-művelésben, költőiműfordítói működésben és olykor karmesterkedésben is. E két kitűnő Példamutatót, e két Nagymestert jeles tanítványok tucatjai követték, közülük emelkedett ki sokoldalúságával, szorgalmával, lelkes lendületével és milliókat megmozgató-megújító hatásával: Vass Lajos.
Kezdetben zeneszerzőnek és kóruskarnagynak készült, de csakhamar népzenegyűjtővé is vált. Gyermekkorának színhelye, a Heves megyei Poroszló mellett még Bodrogközt is fölkereste feleségével, Kaposi Edittel együtt. Saját gyűjtései mellett, természetesen, az addig már feltárt hagyomány ápolásában is tevékeny részt vállalt a negyvenes évek óta. Ez a tevékenység fejlesztette-bontotta ki gyakorlati érzékét a népdalkincs terjesztéséhez, néptömegek megénekelte-téséhez. 1969-től kezdve ország-világ tőle tanult, tőle kapott kedvet a zenei néphagyományok magaérlelte-formában történő elsajátításához és megszólaltatásához. Nélküle aligha állnánk itt, aligha jutottunk volna a hagyomány őrzésének és ápolásának mai szintjéig!
Személyes élményeim és emlékeim 1949 őszéig nyúlnak vissza. Ekkor vettek föl a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezető szakára, ahol olyan végzős hallgatók betanító és vezénylő munkája bűvölt el, mint Vass Lajos, Lantos Rezső, Kokas Klára, Pászti Miklós, Bárdos Kornél és Rudolf Péter. Ám ők nemcsak szakmailag ejtettek rabul, hanem emberközelségükkel, kedvességükkel, személyes légkörükkel is megragadtak. Minden kóruspróba felemelő élményt jelentett számomra. Vass Lajos az elsők közt is első volt. Fokozta ezt az a csodálatos véletlen is, hogy az első mű, amit Ő vett át velünk, Ő vezényelt nekünk, az Bartók Négy Szlovák Népdal-a volt. Szinte éreztem Bartók láthatatlan jelenlétét és a felvidéki hegyek tiszta levegőjét
A következő tanévekben többször kerültem kapcsolatba a zeneszerző Vass Lajossal. Hol úgy, hogy némelyik akkor írt kórusművét vettük át karének-órán, hol pedig hangversenyen mutatták be nagylélekzetű műveit. Boldogan hallgattam annak a zeneszerzői nyelvnek, megújult stílusnak a folytatását, amely Bartók és Kodály úttörését viszi, fejleszti tovább. De nem utánzó, sablonos módon, mint a pesti, polgári származásúak többsége, hanem őszinte, egyéni, hiteles hangon!
És felejthetetlen élményt jelentettek a Honvéd Művészegyüttes más szerzőktől származó alkotásai is, amelyeket Vass Lajos vezényelt. Közben pedig két tanéven keresztül Kaposi Editnek is évfolyamtársa voltam a karvezető szakon; majd a zenetudományi főtanszakon, annak n épzenekutató tagozatában is együtt hallgattuk Lajtha László népzeneóráit. Edittel még a Népművészeti (Népművelési) Intézet keretében is közös népzenegyűjtő-utakon és közös tanfolyamokon vettünk részt, ahol Ő néptáncot tanított, magam pedig népzenéről beszéltem.
1969-ben Lajossal kerültem még közelebbi kapcsolatba. A Magyar Televízió legelső „Röpülj Páva” népdalversenyében az elődöntőkre történő válogatásoktól a középdöntő-beli zsűritagságig közvetlen közelről, a többi alkalommal pedig a képernyő előtt ülve láttam, hallhattam Vass Lajos történelem-formáló tevékenységét. Mert ahogyan Ő a nézők és hallgatók millióit kapcsolta be a népzene áramába, – de mondhatom úgy is: a népzenei hagyományt egyesítette a nemzet millióival, – az maga volt a történelmi csoda, amit két emberöltővel előbb Ady Endre álmodott meg a következő szavakkal: „Várjuk már, várjuk / Az új magyar csodákat!”. Vass Lajos a népzene jótevője, újjáélesztője és apostola lett, öntudatra ébresztve az egykori hagyományteremtők leszármazottait, hagyománytiszteletre és -szeretetre késztetve a nemzetnek másféle kultúrákba született rétegeit
És ezután még 22 évig szolgálta, erősítette a régi örökség új hordozóit. Hogy napjainkban ezernyi énekkar és sok-tízezer kórustag mellett nyolc-kilencszáz népdalkör és hangszeres együttes, meg számos szólista éleszti a tüzet, azt közvetve Vikár Bélának, Kodálynak, Bartóknak (és számtalan tanítványuknak, követőjüknek) köszönhetjük, – közvetlenül pedig magának Vass Lajosnak!
Áldja meg Őket a Magyarok Istene mind a két kezével!
dr. Olsvai Imre
(Elhangzott 2007. április 14-én, a Vass Lajos Népzenei Szövetség és
a Vass Lajos nevét viselő énekkarok közös ünnepi rendezvényén.)
forrás: folkMAGazin 2007/6.
Köszönjük Berán István úrnak és a kiadónak, hogy a cikk weblapunkon történő közzétételéhez hozzájárultak.