Felhívás


A Vass Lajos Népzenei Szövetség a hagyományokhoz híven a 2011 – 2012-es esztendőben megrendezi a IX. Vass Lajos Népzenei Találkozót és Versenyt, a Kárpát-medencében élő valamennyi magyar, s a határon belül élő nemzetiségi dalkörök, zenei csoportok, szóló énekesek, hangszeres szólisták számára, „Hagyományos régiók, régiók hagyománya” címmel.


A verseny célja:

Vass Lajos szellemének adózva – aki a televízió segítségével megénekeltette a magyar népet –, bizonyíthatjuk, hogy a népzene napjainkban is összetartó érték. Zenei anyanyelvünk lélekben összekapcsol emberi közösségeket határokon innen és túl. Egész népünk gazdagodik, ha ki-ki saját zenei hagyományát műveli, ápolja, mind magasabb és magasabb szinten.

A találkozó és verseny a szakemberek (zsűri) véleményezése alapján ad összefoglaló képet, arról hogy a hagyományőrzők
és -ápolók milyen tudással és lelkesedéssel őrzik zenei hagyományainkat a Kárpát-medencében.


Nevezési kategóriák:


I. Hagyományőrző kategória

II./a Hagyományápoló gyermek-ifjúsági kategória (22 éves korig)

II./b Hagyományápoló felnőtt kategória
(22 év felett)

Éneklő csoportok (3 főtől)

hagyományőrző népdalkörök,
éneklő csoportok
zenei kísérettel, vagy anélkül.
Műsoridő max. 8 perc, 1 vagy 2 csokor.

Hangszeres csoportok (3 főtől)

hagyományőrző zenekarok,
hangszeres megkötöttség nélkül.
Műsoridő max. 8 perc, 1 vagy 2 csokor.

Szólóének, duó

(Zenei kíséret lehetséges)
Műsoridő max. 5 perc

Hangszerszóló, duó

(Zenei kíséret lehetséges)
Műsoridő max. 5 perc

Éneklő csoportok (3 főtől)

hagyományápoló népdalkörök,
éneklő csoportok
zenei kísérettel, vagy anélkül.
Műsoridö max. 8 perc, 1 vagy 2 csokor.

Hangszeres csoportok (3 főtől)

hagyományápoló zenekarok,
hangszeres megkötöttség nélkül.
Műsoridő max. 8 perc, 1 vagy 2 csokor.

Szólóének, duó

(Zenei kíséret lehetséges)
Műsoridő max. 5 perc

Hangszerszóló, duó

(Zenei kíséret lehetséges)
Műsoridő max. 5 perc

A jelentkezők, az egyik dalcsokrot, lehetőség szerint, saját zenei dialektusukból állítsák össze! Törekedjenek arra, hogy változatos, értékes összeállítást adjanak elő, kevésbé ismert helyi szöveg és dallamvariánsokat, az alkalomhoz illő öltözékben vagy népviseletben!
A népzene autentikus megszólaltatásával lehet bemutatkozni, népzenei feldolgozást nem fogadunk el.


A versenyen való részvétel feltétele:

Jelentkezni a mellékelt nevezési lap határidőig történő beküldésével lehet.
A versenyen ingyenesen részt vehetnek Szövetségünk tagjai az éves tagdíj befizetése ellenében, amely csoportoknak (3 főtől) 6.000 Ft, szólistáknak, duóknak 2.000 Ft, illetve a nem tagok nevezési díj befizetésével, amely csoportoknak (3 főtől) 7.000 Ft, szólistáknak, duóknak 2.500 Ft.

A befizetést csekken, vagy átutalással az alábbi számlaszámra: OTP 11701004 – 20178983 kérjük.
A nevezési lappal együtt küldjék el a csekk, illetve az átutalás másolatát, s jelezzék, ha az összegről számlát kérnek!

Azok a szólisták, csoportok, akik az előző, VIII. versenyciklusban Vass Lajos Nagydíjat nyertek, nem versenyezhetnek. Természetesen jelentkezhetnek, szereplőként szívesen látjuk őket, remélve szakmai tanáccsal további fejlődésüket segíthetjük.
Az előző verseny tapasztalata alapján így kívánunk lehetőséget adni azoknak a kiváló együtteseknek, szólistáknak, akik megérdemelték volna a Nagydíjat, de 30-nál többet nem állt módunkban kiadni.

Tagjaink sorába mindenkit szeretettel várunk!

A nevezési lapokat a következő címre kérjük: 1555 Budapest Pf.: 84., vagy
e-mail-ben:

Nevezési korhatár: nincs

A nevezés beérkezésének határideje:

A kiválasztott elődöntő dátuma előtt egy hónappal!


A találkozó és verseny menete, lebonyolítása:

A verseny felmenő rendszerű.

A regionális bemutatók: 2011. április 2 – 2011. december 15-ig zajlanak.
A területi középdöntők: Dunántúl, Alföld, Észak, Budapest, Vajdaság, Kárpátalja, Szlovákia, Szlovénia, Erdély,
2011. szeptember 1. és 2012. szeptember 30. között kerülnek megrendezésre.
A Kárpát-medencei Döntőre 2012. novemberében kerül sor.


Kárpát-medencei Döntő:

A kategóriánként legjobb versenyzők Kárpát-medencei Döntőn mérik össze tudásukat, ahol a zsűri döntése alapján kerül kiosztásra – kategóriánként – a Vass Lajos Nagydíj, s a támogató szervek által felajánlott különdíjak.

Kérünk valamennyi csoportot és szólistát, hogy részvételükkel emeljék a IX. Vass Lajos Népzenei Találkozó és Verseny színvonalát! Bemutatóikkal segítsék elő, hogy növekedjen a népdal, népzene iránt elkötelezett emberek száma! A fiatalok bevonásával teremtsék meg a népzenei kultúrák átadásának lehetőségét, kutassák fel az adatközlőket, a népi előadókat!

Kérjük, kísérjék figyelemmel honlapunkat: www.vasslajos-szov.hu!

Minden csoportnak és szólistának jó felkészülést, eredményes bemutatkozást kívánunk!

 

Budapest, 2011. február 20.

Vass József                    
Vass Lajos Népzenei Szövetség elnöke
s.k.                         

Kezdőoldal  »  Archívum  »  Felhívás 2011.