| 2016. november 5. | 1215 Budapest | Csepeli Munkásotthon, XXI. kerület, Árpád utca 1. Térkép »» A XI. Vass Lajos Népzenei Verseny díjazottjai. |
| A rendezvény fővédnöke: Szedlacsek Emília, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Közösségi Művelődési és Minisztériumi Főosztály, Főosztályvezetője | |
| A rendezvény védnöke: Vass József, a Vass Lajos Népzenei Szövetség elnöke | |
| FELNŐTT MEZŐNY | |
| A zsűri elnöke: Dr. Gerzanics Magdolna, népzenekutató, újságíró a Vass Lajos Népzenei Szövetség szakmai elnöke | |
| A zsűri tagjai: Domokos Mária, népzenekutató Balogh Sándor, az Óbudai Népzeneiskola, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanára | |
| GYERMEK – IFJÚSÁGI MEZŐNY | |
| A zsűri elnöke: Juhász Erika, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének művésztanára | |
| A zsűri tagjai: Budai Ilona, az Óbudai Népzeneiskola népiének tanára Ifj. Horváth Károly, népzenetanár, a Népművészet Ifjú Mestere, Zalaegerszeg Husi Gyula, népzenetanár, a Népművészet Ifjú Mestere, Somogyjád | |
9 00 | Ünnepélyes megnyitó |
| Megnyitót mond: Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Közösségi Művelődési és Minisztériumi Főosztály, Főosztályvezető asszony | |
| Köszöntőt mond: Potápi Árpád János, Miniszterelnökség, Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkár úr | |
9 15 | Felnőtt bemutató I. rész |
| 1. Hévízgyörki Hagyományőrző Egyesület Népdalköre | |
| 2. Szabó Fanni | Balmazújváros |
| 3. Isaszegi Asszonykórus | |
| 4. Hédervári AsszonykórusTihanyi Asszonykórus | |
| 5. Berek Dalkör | Tatabánya |
| 6. Bányász Népdalkör | Oroszlány |
| 7. Gyöngyösi Lászlóné | Budaörs |
| 8. Csömöri Tót Hagyományaink Háza Hagyományőrző Népdalkör | |
| 9. Dunapataji Népdalkör | |
| 10. Szolnoki Népdalkör | |
| 11. Csonka Balázs | Óbecse (Szerbia) |
| 12. Táskai Asszonykórus | |
| 13. Czudor Zsuzsa | Dévaványa |
| 14. Gyenesdiási Népdalkör | |
| 15. Kovács Gábor | Budapest |
| 16. Keltike Együttes | Bük |
| 17. Megyaszói Népdalkör és Citerazenekar | |
| 18. Sági Dóra | Budapest |
| 19. Piros Rózsa Dalkör | Budaörs |
| 20. Bodzavirág Népdalkör | Alsópáhok |
11 15 - 11 30 | Szünet |
11 30 | Felnőtt bemutató II. rész |
| 1. Garabonciás CiteraegyüttesTuzsér | Tuzsér |
| 2. Árvalányhaj Népdalkör | Perbete (Szlovákia) |
| 3. Rezeda Népdalkör | Esztár |
| 4. Balázs Amarilla | Berettyóújfalu |
| 5. Orfeusz Egyesület Népdalkórusa | Csenger |
| 6. Hétmező Énekcsoport | Topolya (Szerbia) |
| 7. Laposa Julianna | Tekenye |
| 8. Vásárúti Dalárda | Szlovákia |
| 9. Flamann-Hézső Citeraduó | Szentmihály és Zenta (Szerbia) |
| 10. Téliződ Hagyományőrző Női Éneklőcsoport | Nyitrageszte (Szlovákia) |
| 11. Eszteró Parti Citerások | Báránd |
| 12. Demkó András | Nagyida (Szlovákia) |
| 13. Községi Népdalkör Egyesület | Vasboldogasszony |
| 14. Fehér Mályva Hagyományőrző Népdalkör | Biharkeresztes |
| 15. Komorói Asszonykórus | |
| 16. Tiszalöki Népzenei Együttes | |
| 17. Ožvald Dávid | Százd (Szlovákia) |
| 18. Temerini Dalárda | Szerbia |
| 19. Tar Csilla Eszter | Balmazújváros |
| 20. Nagyabonyi Citerazenekar | Szlovákia |
13 30 - 15 00 | Ebédszünet |
15 00 | Felnőtt bemutató III. rész |
| 1. „Bakony virágai” Népdalkör | Tés |
| 2. Bukovina Énekegyüttes | Mohács |
| 3. Tóth László | Pálháza |
| 4. Cserfa Népdalkör | Görbeháza |
| 5. Nagycserkeszi Asszonykórus | |
| 6. Sutka Rebeka | Újfehértó |
| 7. A rozsnyói járás öt községének férfi éneklőcsoportja | Szlovákia |
| 8. Rozmaring Népdalkör | Jászárokszállás |
| 9. Módy Virág | Nyíregyháza |
| 10. Guzsalyas Énekegyüttes | Újvidék (Szerbia) |
| 11. Puskár Imre | Nyíregyháza-Sóstóhegy |
| 12. „Huták virágai” Népdalkör | Pálháza |
| 13. Turzó Boglárka | Berettyóújfalu |
| 14. Nyíracsádi Népdalkör | |
| 15. Tilinkó Népdalkör | Derecske |
| 16. Bazsalicska Citerazenekar | Dabas |
| 17. Rákóczi Férfikar | Csóka (Szerbia) |
| 18. Schneider Lajos Népdalkör | Mohács |
| 19. Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör | Püspökladány |
| 20. Kokas Banda | Péterfalva (Ukrajna) |
19 00 | DÍJÁTADÁS felnőtt mezőny |
| Oldal elejére | |
9 30 | Gyermek - ifjúsági bemutató I. rész |
| 1. Mákvirág Citerazenekar | Dabas |
| 2. Gerlice Népdalkör | Szombathely |
| 3. Légrády Eszter | Vecsés |
| 4. Kovács Boróka Noémi | Budapest |
| 5. Horváth Bence | Szombathely |
| 6. Gubinecz Ákos | Nova |
| 7. Dobos Ilona | Budapest |
| 8. Hangyaboly Népzenei Együttes | Szombathely |
| 9. Wéber Dorina | Budapest |
| 10. Fialecska Citerazenekar | Dabas |
| 11. Veres Mihaela | Szombathely |
| 12. Spissich Blanka-Ábrahám Rita | Nyúl |
| 13. Kallós Eszter | Temesvár (Románia) |
| 14. Fafka Júlia | Dunaföldvár |
| 15. Gál János | Budapest |
| 16. Jánó Csenge | Csíkszereda (Románia) |
| 17. Suhajda Énekegyüttes | Budapest |
| 18. Spissich Blanka | Nyúl |
| 19. Táskai Leányok | |
| 20. Lakatos Roberta | Berhida |
| 21. Sziránszki Zsófia Lili | Hajmáskér |
| 22. Dobos Anita | Budapest |
| 23. Hóvirág Népdalkör | Tornalja (Szlovákia) |
várhatóan 11 15 - 11 30 | Szünet |
Gyermek - ifjúsági bemutató II. rész | |
| 24. Kis Rózsafa | Máriapócs |
| 25. Standi Barnabás | Zalaszentgyörgy |
| 26. Virágos Evelin | Nyíregyháza |
| 27. Tűzliliom Együttes | Nyíregyháza |
| 28. Dombai Csilla | Mohács |
| 29. Lipcsei Hajnalka | Nyíregyháza |
| 30. Csépke Csongor | Nyíregyháza |
| 31. Kistilinkó Népdalkör | Derecske |
| 32. Szakály Vanda Mirabella-Standi Barnabás | Zalaszentgyörgy |
| 33. Tamás László | Máriapócs |
| 34. Czuczor Ramóna | Nyíregyháza |
| 35. Tokaji Hangraforgó Együttes | |
| 36. Barna Anikó | Hajdúnánás |
| 37. Révész Eszter Sára | Nyíregyháza |
| 38. Gyöngyvirág Citerazenekar | Mátészalka |
| 39. Oláh-Badi Cintia | Sepsikőröspatak (Románia) |
| 40. Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport | Péterfalva (Ukrajna) |
| 41. Szabó Abigél | Temesvár (Románia) |
| 42. Kiscinkék Népdalkör | Derecske |
| 43. Makkai Zsuzsanna Eszter | Temesvár (Románia) |
| 44. Mátyás Király Citerazenekar | Kecskemét |
16 00 | DÍJÁTADÁS Gyermek – ifjúsági mezőny |
Kapcsolódó programok: | |
18 00 | Népzenei Gála |
| Dr. Joób Árpád, a Vass Lajos Népzenei Szövetség egykori szakmai vezetője tiszteletére. | |
| Vass Lajos Emlékplakett ünnepélyes átadása | |
| Kézműves vásár egész nap | |
| Könyv vásár egész nap | |
| Oldal elejére | |
A XI. Vass Lajos Népzenei Verseny díjazottjai 2016 | ||
F E L N Ő T T K A T E G Ó R I A | ||
|---|---|---|
Vass Lajos Nagydíj | ||
|
A rozsnyói járás öt községének férfi éneklőcsoportja (Szlovákia) „Bakony virágai” Népdalkör – Tés Berek Dalkör – Tatabánya Bodzavirág Népdalkör – Alsópáhok Czudor Zsuzsa – Dévaványa Csonka Balázs – Óbecse (Szerbia) Csömöri Tót Hagyományaink Háza Hagyományőrző Népdalkör Dunapataji Népdalkör Hétmező Énekcsoport – Topolya (Szerbia) |
Hévízgyörki Hagyományőrző Egyesület Népdalköre Keltike Együttes – Bük Kokas Banda – Péterfalva (Ukrajna) Kovács Gábor – Budapest Puskár Imre – Nyíregyháza-Sóstóhegy Rákóczi Férfikar – Csóka (Szerbia) Táskai Asszonykórus Téliződ Hagyományőrző Női Éneklőcsoport – Nyitrageszte (Szlovákia) Tóth László – Pálháza | |
Vass Lajos Kiemelt Nívódíj | ||
|
Árvalányhaj Népdalkör – Perbete (Szlovákia) Bányász Népdalkör – Oroszlány Bazsalicska Citerazenekar – Dabas Bukovina Énekegyüttes – Mohács Cserfa Népdalkör – Görbeháza Flamann-Hézső Citeraduó – Szentmihály és Zenta (Szerbia) Garabonciás Citeraegyüttes – Tuzsér Guzsalyas Énekegyüttes – Újvidék (Szerbia) Gyenesdiási Népdalkör Gyöngyösi Lászlóné – Budaörs „Huták virágai” Népdalkör – Pálháza Isaszegi Asszonykórus Komorói Asszonykórus Laposa Julianna – Tekenye Megyaszói Népdalkör és Citerazenekar |
Nagyabonyi Citerazenekar – Szlovákia Nyíracsádi Népdalkör Ožvald Dávid – Százd (Szlovákia) Piros Rózsa Dalkör – Budaörs Rozmaring Népdalkör – Jászárokszállás Sági Dóra – Budapest Schneider Lajos Népdalkör – Mohács Szabó Fanni – Balmazújváros Szolnoki Népdalkör Tar Csilla Eszter – Balmazújváros Temerini Dalárda – Szerbia Tilinkó Népdalkör – Derecske Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör – Püspökladány Turzó Boglárka – Berettyóújfalu | |
Vass Lajos Nívódíj | ||
|
Balázs Amarilla – Berettyóújfalu Demkó András – Nagyida (Szlovákia) Eszteró Parti Citerások – Báránd Fehér Mályva Hagyományőrző Népdalkör – Biharkeresztes Hédervári Asszonykórus Községi Népdalkör Egyesület – Vasboldogasszony Módy Virág – Nyíregyháza |
Nagycserkeszi Asszonykórus Orfeusz Egyesület Népdalkórusa – Csenger Rezeda Népdalkör – Esztár Sutka Rebeka – Újfehértó Tiszalöki Népzenei Együttes Vásárúti Dalárda – Szlovákia | |
G Y E R M E K - I F J Ú S Á G I K A T E G Ó R I A | ||
|---|---|---|
Vass Lajos Nagydíj | ||
|
Barna Anikó – Hajdúnánás Dombai Csilla – Mohács Fafka Júlia – Dunaföldvár Gubinecz Ákos – Nova Hangyaboly Népzenei Együttes – Szombathely Hóvirág Népdalkör – Tornalja (Szlovákiak) Légrády Eszter – Vecsés |
Lipcsei Hajnalka – Nyíregyháza Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport – Péterfalva (Ukrajna) Tűzliliom Együttes – Nyíregyháza Veres Mihaela – Szombathely Wéber Dorina – Budapest | |
Vass Lajos Kiemelt Nívódíj | ||
|
Czuczor Ramóna – Nyíregyháza Csépke Csongor – Nyíregyháza Dobos Anita – Budapest Dobos Ilona – Budapest Fialecska Citerazenekar – Dabas Gerlice Népdalkör – Szombathely Horváth Bence – Szombathely Jánó Csenge – Csíkszereda (Románia) Kallós Eszter – Temesvár (Románia) Kis Rózsafa – Máriapócs Kiscinkék Népdalkör – Derecske Kistilinkó Népdalkör – Derecske |
Lakatos Roberta – Berhida Makkai Zsuzsanna Eszter – Temesvár (Románia) Mákvirág Citerazenekar – Dabas Mátyás Király Citerazenekar – Kecskemét Oláh-Badi Cintia – Sepsikőröspatak (Románia) Spissich Blanka – Nyúl Spissich Blanka-Ábrahám Rita – Nyúl Standi Barnabás – Zalaszentgyörgy Suhajda Énekegyüttes – Budapest Szabó Abigél – Temesvár (Románia) Sziránszki Zsófia Lili – Hajmáskér Táskai Leányok | |
Vass Lajos Nívódíj | ||
|
Gál János – Budapest Gyöngyvirág Citerazenekar – Mátészalka Kovács Boróka Noémi – Budapest Révész Eszter Sára – Nyíregyháza |
Szakály Vanda Mirabella-Standi Barnabás – Zalaszentgyörgy Tamás László – Máriapócs Tokaji Hangraforgó Együttes | |
| Oldal elejére | ||
