Felhívás


A Vass Lajos Népzenei Szövetség, a hagyományokhoz hűen, a 2019 – 2020-as esztendőben is megrendezi az immár XIII. Vass Lajos Népzenei Találkozót és Versenyt, a Kárpát-medencében élő valamennyi magyar, s a határon belül élő nemzetiségi népdalkörök, zenei csoportok, szóló énekesek, hangszeres szólisták számára, „Hagyományos régiók, régiók hagyománya” címmel.


A találkozó és verseny célja:

Bemutatkozási lehetőség biztosítása a versenyen és a versenyen kívül is.

Vass Lajos szellemének adózva bizonyíthatjuk, hogy a népzene napjainkban is összetartó érték.
Zenei anyanyelvünk lélekben összekapcsol emberi közösségeket határokon innen és túl. Az egész népünk gazdagodik, ha mindenki saját zenei hagyományát műveli, ápolja, mind magasabb és magasabb fokon. A találkozó és verseny a szakemberek véleményezése alapján rajzol ki összefoglaló képet, hogy a hagyományőrzők és ápolók milyen tudással és lelkesedéssel őrzik zenei hagyományainkat a Kárpát-medencében.


Kategóriák:


I. Felnőtt kategória

(18 éves kortól)

II. Gyermek-ifjúsági kategória

(18 éves korig, a csoport tagja sem lehet 18 évesnél idősebb)

Éneklő csoportok

Népdalkörök,
éneklő csoportok
zenei kísérettel, vagy anélkül (3 főtől).
Műsoridő elődöntőn: maximum 10 perc,
2 összeállítás, (versenyen kívül nem kötelező)
Középdöntőn, Döntőn: maximum 5 perc

Hangszeres csoportok

Együttesek, zenekarok,
hangszeres megkötöttség nélkül.
Műsoridő elődöntőn: maximum 10 perc,
2 összeállítás, (versenyen kívül nem kötelező)
Középdöntőn, Döntőn: maximum 5 perc

Szólóének

(Zenei kíséret lehetséges)
Műsoridő: maximum 5 perc

Hangszerszóló

(Zenei kíséret lehetséges)
Műsoridő: maximum 5 perc

Éneklő csoportok

Népdalkörök,
éneklő csoportok,
zenei kísérettel, vagy anélkül (3 főtől).
Műsoridö elődöntőn: maximum 8 perc,
2 összeállítás, (versenyen kívül nem kötelező)
Középdöntőn, Döntőn: maximum 4 perc

Hangszeres csoportok

Együttesek, zenekarok,
hangszeres megkötöttség nélkül.
Műsoridö elődöntőn: maximum 8 perc,
2 összeállítás, (versenyen kívül nem kötelező)
Középdöntőn, Döntőn: maximum 4 perc

Szólóének

(Zenei kíséret lehetséges, a gyermek-ifjúsági kategóriába tartozó hangszeressel)
Műsoridő maximum 4 perc

Hangszerszóló

(Zenei kíséret lehetséges, a gyermek-ifjúsági kategóriába tartozó hangszeressel)
Műsoridő maximum 4 perc

A jelentkezők, lehetőség szerint az egyik dalcsokorban saját zenei dialektusukat mutassák be! Törekedjenek arra, hogy változatos, értékes összeállítást adjanak elő, kevésbé ismert helyi szöveg és dallamvariánsokat, az alkalomhoz illő öltözékben vagy népviseletben!
A népzene autentikus megszólaltatásával lehet bemutatkozni, népzenei feldolgozást nem fogadunk el.


A versenyen való részvétel feltétele:

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap pontos kitöltésével és határidőre történő beküldésével lehet

A találkozón, s a versenyen, annak minden fordulóján ingyenesen részt vehetnek Szövetségünk tagjai az éves tagdíj befizetése ellenében, amely csoportoknak 7.000 Ft, szólistáknak 2.500 Ft, (külön nevezési díj nekik nincs).
Akik nem tagjai a Szövetségnek, nevezési díj befizetésével vehetnek részt rendezvényünkön, amely minden egyes fordulón csoportoknak 9.000 Ft, szólistáknak 4.000 Ft.
A befizetést átutalással az alábbi számlaszámra: OTP 11701004 – 20178983 kérjük, vagy szükség esetén kérésre csekket küldünk. A nevezési lappal együtt küldjék el a csekk, illetve az átutalás másolatát, s jelezzék, ha az összegről számlát kérnek!
Azok a szólisták, csoportok, akik a XII. versenyciklusban Vass Lajos Nagydíjat nyertek, nem versenyezhetnek, de természetesen szívesen fogadjuk bemutatkozásukat, remélve, hogy szakmai tanáccsal segíthetjük további fejlődésüket.

Aki versenyen kívül vesz részt rendezvényünkön (ez csak az elődöntők során lehetséges), annak is kell tagsági díjat, vagy nevezési díjat fizetnie!
Tagjaink sorába mindenkit szeretettel várunk!

A következő címre kérjük a jelentkezési lapokat:
levél: 8100 Várpalota, Rákóczi u 9., vagy
e-mail:

Nevezési korhatár: nincs

A nevezés beérkezésének határideje:

2019. szeptember 28.    Dunapataj
2019. október 6.            Zalaegerszeg
2019. október 12.          Nagymányok
2019. október 19.          Öskü
2019. október 26.          Bük
2019. október 27.          Oroszlány

Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 13.

2019. november 9.      Zagyvarékas
2019. november 16.    Nagylók
2019. november 24.    Vésztő

Jelentkezési határidő: 2019. október 9.

A találkozó és verseny menete, lebonyolítása:

A verseny felmenő rendszerű, versenyen kívüli bemutatkozásra az elődöntők során van lehetőség.

A regionális bemutatók: 2019. április 1 – 2019. december 15-ig zajlanak.
A területi középdöntők: Dunántúl, Alföld, Észak-magyarország, Budapest, Vajdaság, Kárpátalja, Szlovákia, Szlovénia, Erdély,
2020. március 1. és 2020. szeptember 30. között kerülnek megrendezésre.
A Kárpát-medencei Döntőre 2020. november 7-én kerül sor.


Kárpát-medencei Döntő:

A kategóriánként legjobb versenyzők a Kárpát-medencei Döntőn mérik össze tudásukat, ahol a zsűri döntése alapján kerül átadásra – kategóriánként – a Vass Lajos Nagydíj, s a támogatók által felajánlott különdíjak.

Szeretettel hívjuk a csoportokat és szólistákat, hogy részvételükkel emeljék a XIII. Vass Lajos Népzenei Találkozó és Verseny színvonalát!
Bemutatóikkal segítsék elő, hogy növekedjen a népdal, népzene iránt elkötelezett emberek száma!
A fiatalok bevonásával teremtsék meg a népzenei kultúrák átadásának lehetőségét, kutassák fel az adatközlőket, a népi előadókat!

Minden csoportnak és szólistának jó felkészülést, eredményes bemutatkozást kívánunk!

 

Budapest, 2019. augusztus 27.

Vass József                        
a Vass Lajos Népzenei Szövetség elnöke
s.k.                             

Kezdőoldal  »  Archívum  »  Felhívás 2019